Rémhírek a sajtó számára

Példátlan bűntény
Kivonták a zokszigént


Kivonták a zokszigént – ez a nagy horderejű bejelentés érkezett augusztus végén egy nyomozóhoz, aki a napokban értesítette szerkesztőségünket az esetről. A nyomozó neve és személye titokban tartását kérte tőlünk biztonsági okokra hivatkozva, és elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen már eljárást indítottak az ügyben. Ilyen típusú bűntett még nem történt Magyarországon – véli az érintett nyomozó. A sértett fél egyébként Fogarassy Árpád, aki először azt állította, hogy harmincezer liter vízből vonták ki a zokszigént, de feljelentését hamarosan háromszázezer literre változtatta. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezt a rendkívül ritka anyagot igen nehéz felismerni, és nagy koncentrációban meg is változtathatja az emberi idegrendszer működését, szokatlan eufóriát okozva. Ilyen nagy mennyiség esetén pedig nemzetbiztonsági üggyé is válhat a bűntény. A nyomozó elmondta, hogy egyelőre sötétben tapogatóznak, ám még folyik a helyszínelés és az információgyűjtés, de a lakosság segítségére is számítanak: felkérnek minden nyomozó hajlamú lakost, hogy vizsgálja át a bűnesettel kapcsolatban összeállt információkat, melyeket az alábbi ismert helyeken publikáltak: www.erettsegizo.hu , www.fisz.hu, és a nyomozó saját oldalán: www.anyomozo.hu.